2013. november 22., péntek

Kertünk megtervezése

Kertünk megtervezése

A terület felmérése

Miután megvizsgáltuk az adott telek nyújtotta lehetőségeket, és eldöntöttük magunkban, hogy mint tulajdonos mit várunk leendő kertünktől, itt az ideje néhány dolgot papírra vetni, és elkészíteni annak tervét, miként alakítsuk ki a kertet, miképpen ültessük be növényekkel. Első lépésként vegyünk egy üres vagy milliméter beosztású papírlapot, és mérjük fel a birtokot.
Munkánkat a házzal kezdjük. A legtöbb ház meghatározott terv alapján, 90 fokos szögben álló falakkal épül, ezért mérjük le az egyes falvonalak hosszúságát, külön feltüntetve az ajtók és az ablakok méretezését úgy, amint azt a túlsó oldalon ábrázoltuk, így megkapjuk a lakás pontos helyszínrajzát.
Amennyiben öregebb házban élünk, amely számos furcsa szöglettel vagy régebbi toldalékokkal rendelkezik, talán egyszerűbb, ha előkeressük a ház eredeti okiratait és a telek beépítési tervét, amelyet a felmérés során alapul vehetünk. Ha szerencsénk van és az építésre vonatkozó eredeti rajzok rendelkezésünkre állnak, készíttessünk másolatot róluk.
Miután a házat felmértük, az adatok felhasználásával készítsünk pontos vázlatrajzot. Ennek méretaránya 1:100 legyen, kisebb kertek esetén az 1:50 arány előnyösebb. Elegendő helyre van ugyanis szükség, hogy a ház körüli kerti tér részleteit berajzolhassuk. Ezután következik a kert felmérése. A házfalakra merőlegesen mérőszalagot húzunk ki egészen a telekhatárokig. Amennyiben szükséges, ezeket a mérési alapvonalakat a jobb felismerhetőség érdekében előzőleg kihúzott zsineggel is megjelölhetjük. Az adatok leolvasása és feljegyzése után az alapvonalakra 90 fokos szögben végezzünk további méréseket valamennyi elérhető tereptárgyig. Minden mérési adatot rögzítsünk a vázlatrajzon. Amennyiben valamilyen tereptárgy a kertben nem mérhető fel az említett módon, mérjük meg két, már meghatározott ponttól való távolságát. Később a helyszínrajz készítésekor helyét körző segítségével pontosan meghatározhatjuk. Ezt az eljárást háromszögelésnek nevezik.

Háromszögelés (trianguláció)
Két ismert ponttól, például a házsarkoktól, mérjük meg azoknak a tereptárgyaknak a távolságát, amelyeket derékszögű méréssel nem lehet elérni Ezután - a választott méretarány szerint kicsinyítve-vegyük körzőnyílásba a két távolságot, és húzzunk velük egy-egy körívet. Az ívek metszéspontja adja a tereptárgy pontos helyét.


Miután a telek határvonalait és a nagyobb tereptárgyak, létesítmények helyét pontosan bemértük, a kisebb tereptárgyak kerületének és helyének bemérése következik, valamennyi részletet, például a fák törzsének körméretét és a lombkorona szélességét, valamennyi, a telken található falat, kerítést, lépcsőt, aknafedelet beleértve. Igyekezzünk lehetőleg megbízható méréseket végezni, hogy vázlatrajzunk pontos legyen, mert ennek alapján készíthetjük majd el a végleges helyszínrajzot.
Minden kis részletet, a terep szintjének minden változását fel kell mérnünk annak érdekében, hogy a későbbi lépcsőket vagy támfalakat megtervezhessük. A terep legmagasabb és legmélyebb pontjait ugyancsak állapítsuk meg, és tüntessük fel a vázlatrajzon. Amennyiben a magasságkülönbség nagy, szakember segítségét is igénybe vehetjük, aki könnyen rögzít néhány magassági pontot a kertben, amelyeket egy ismert értékhez vagy nullaponthoz viszonyít. Ez a pont rendszerint a ház padlómagasságával azonos. Kisebb szintkülönbségek esetén a mérést a túlsó oldalon bemutatott módszer szerint magunk is elvégezhetjük. Ehhez egy szintezőpallóra vagy egy könnyű alumíniumlétrára van szükségünk. Az eljárás lényege, hogy a vízszintező segítségével vízszintes helyzetben tartott pallóhoz (létrához) viszonyítva mérjük a lejtő függőleges hajlását a palló (létra) és a lejtő közötti magasságkülönbség megállapításával. Amennyiben egy menetben nem érjük el a lejtő alját, a mérést több lépcsőben megismételjük. A vázlatrajzon feltétlenül tüntessük fel az északi irányt, mert az lényegesen befolyásolja a későbbi tervezést. A méretarányt is jegyezzük fel, nehogy elfelejtsük.

Eszközök a méréshez és a helyszínrajz megszerkesztéséhez
A képen feltüntetett egyszerű eszközök feltétlenül szükségesé a méréshez és a pontos helyszínrajz elkészítéséhez. A felmérés után megkezdődhet a tervezés.


Az egyszerű helyszínrajz, ami lent látható, az adott telek minden szükséges részletét tartalmazza, és a tervezési elképzelések megvalósításának alapja. Méretaránya 1:100, azaz l cm a lapon 100 cm-nek felel meg a kertben. Szükség szerint más méretarányokat is választhatunk. Először csak nyers vázlatrajzot készítünk a felmérendő területről. Valakit megkérünk, hogy tartsa a mérőszalag végét, esetleg cövek segítségével a talajhoz rögzítjük. Mikor elkezdjük a mérést a háztól a telekhatár felé, minden lényeges méretet rögzítünk a mérési alapvonalak mentén. Miután minden szükséges mérést elvégeztünk, a vázlatrajz alapján egyenes és háromszögű vonalzó, továbbá körző segítségével megszerkesztjük a pontos és végleges helyszínrajzot.

Szintkülönbségek mérése
Enyhe lejtő felmérésére egyszerű módszer alkalmazható. A munka elvégzéséhez szükséges eszközök: egy összehajtható mérőpálca (colstok), egy egyenes palló és egy vízszintező. A palló egyik végét a lejtő felső pontjára fektetjük, és a vízszintező segítségével pontosan vízszintesen tartjuk. Ezután a mérőpálcát \ függőleges helyzetben a palló mentén lecsúsztatjuk mindaddig, amíg a talaj és a palló közötti távolság lehetőleg kerek értéket, például l métert nem mutat. Ekkor a palló felfekvési pontja és a mérőpálca közti vízszintes távolságot is lemérjük. Ezt az eljárást megismételjük, egészen a lejtő legalsó pontjáig. Végül összeadjuk a függőlegesen, majd a vízszintesen mért értékeket, így megkapjuk az egész lejtő hajlási jellemzőit.



2013. október 28., hétfő

My Blackberry Is Not Working! - The One Ronnie, Preview - BBC One

Szamóca

A kerti eperfajtákat három csoportba sorolhatjuk: egyszertermők, folytontermők és erdei szamócák.
Az egyszertermő szamócákon kora tavasszal jelennek meg a fehér virágok. Késő tavasztól kora nyárig gazdag termést érlelnek. Enyhe éghajlatú vidékeken kora ősszel egy kevés másodtermésre is számíthatunk.
       Egyszertermők:
- ’Bogota’ : Késői, kemény, nagy méretű gyümölcs, termése édeskés, kissé savanyú. Igénytelen fajta.
’Senga Sengana’ : Középkorai, nagy termésű, sötétpiros, kemény, ízletes gyümölcs. Kiválóan fagyasztható.
- ’Elvira’ : Korai, nagyméretű, ízletes gyümölcs. Igénytelen fajta.
- ’Lambada’ : Korai, kúp alakú, aromás termés. Gyümölcse nagy méretű. Mélyhűthető.
- ’Elsanta’ : Középkorai, édes, ízletes, középnagy termésű.
’Korona’ : Középkorai, bőtermő. Termése nagy méretű, lédús.

 

fóliaágyas termesztésFolytontermők:
’Mara des Bois’ : közepes nagyságú, édes, ízletes gyümölcs. Igénytelen fajta.
- ’Ostara’ : Nagyméretű, rendkívül ízletes, betegségekre nem érzékeny. Mélyhűthető.
- ’Rapella’ : Nagyméretű, kemény gyümölcs. Betegségekre kevésbé érzékeny.
- ’Calypso’ : Élénkpiros, édeskés ízű. Igénytelen fajta.
’Hummi Gento’ : Élénkpiros színű, ízletes gyümölcs. Bőtermő. Igénytelen fajta.

 

RuegenErdei szamócák:
’Baron von Solemacher’ : apró piros termés, közepesen ízletes, erős növekedésű.
’Ruegen’ : apró, rendkívül ízletes gyümölcs. Bőtermő, Igénytelen fajta.
- ’Alexandria’ : Dézsában is nevelhető, bokrosodó fajta. Ízletes, bordó gyümölcs.
- ’Sweethart’ : Közepes nagyságú, édes, ízletes gyümölcs. A fagyokig terem.

 


speciális lyukacsos cserépÜltetés és gondozásA gyökereket, ha nagyon hosszú, vágjuk vissza 10 cm hosszúságúra. A sérült gyökereket távolítsuk el. Keverjünk a talajhoz komposztot. Ássuk ki a gyökerek számára megfelelő gödröt. Ültessük el a palántákat úgy, hogy a gyökereket a föld takarja, de a gyöktörzs, amiből a levelek nőnek, szabadon maradjon. A tőtávolság 40-50 cm, a sortávolság 70 cm legyen. Nyomkodjuk meg a talajt a tövek körül, majd öntözzük be, végül mulcsozzuk az ágyást.
Az egyszer- és a folytontermő fajták sok napfényt igényelnek, az erdei szamóca félárnyékban is jól fejlődik.
Ötlet: Ültetés előtt terítsünk az ágyásra fekete fóliát, hogy a palánták közötti területet nedvesen és gyommentesen tartsuk. Szalmát is szórhatunk a tövek alá. Ha az indákat eltávolítjuk, a termések nagyobbra nőnek, de a hozam kisebb lesz.
Betegsége:A vörös gyökérrothadás gombafertőzés következménye. A gyökerek elrothadnak, a levelek leszáradnak, és az egész növény elpusztul. A fertőzött egyedeket vegyük ki az ágyásból, és semmisítsük meg. Az egészséges töveket telepítsük át máshova.

ZÖLD- ÉS BIOHULLADÉK KOMPOSZTÁLÁS TECHNOLÓGIÁJA, ALKALMAZÁSI FELTÉTELEI ÉS MÓDSZEREI

1

ZÖLD- ÉS BIOHULLADÉK KOMPOSZTÁLÁS TECHNOLÓGIÁJA, ALKALMAZÁSI

FELTÉTELEI ÉS MÓDSZEREI

1. ZÖLD- ÉS BIOHULLADÉK KOMPOSZTÁLÁS TECHNOLÓGIÁJA

„A komposztálás szelektíven gyűjtött biohulladék ellenőrzött körülmények között, oxigén

jelenlétében történő autotermikus és termofil biológiai lebontása; mikro- és

makroorganizmusok segítségével.”

A komposztálás a települési (kommunális), illetve bizonyos termelési hulladékok (pl.

élelmiszeripari, mezőgazdasági hulladékok) feldolgozására alkalmas, irányított, aerob

biokémiai eljárás. Meghatározott feltételekkel olajok és zsírok feldolgozására is használható.

A folyamatban résztvevő heterotróf mezofil és termofil mikroorganizmusok enzimrendszerei

a szerves anyagokat biológiai oxidáció útján lebontják és ennek eredményeképpen stabil

szerves anyagok, valamint szervetlen ásványi anyagok keletkeznek.

Az eljárás végterméke földszerű, kb. 40-50% nedvességtartalmú anyag (komposzt), amely

humuszképző szerves anyag és növényi tápanyag-tartalma miatt (pl. foszfor, nitrogén, kálium,

nyomelem) a talaj termőképességének növelésére hasznosítható.

A mezofil - termofil - mezofil mikrobiológiai lebontási, átalakulási szakaszok

eredményeképpen a hulladékban lévő patogén mikroorganizmusok nagy része elpusztul, a jól

szabályozott folyamat eredményeképpen a hulladék esetleges fertőzőképessége megszűnik.

Az érlelés során elszaporodik a gombákkal reprezentált makro fauna, megkezdődik a humin

anyagok képződése a humifikáció, ami végül is az anyag hasznosításának folyamán zárul.

A komposztálással csak a mikroorganizmusok számára hozzáférhető és toxikus anyagot nem

tartalmazó szerves hulladékok bonthatók, ezért különösen fontos, hogy a kiindulási anyagban

toxikus nehézfém vagy toxikus szerves anyag ne vagy csak minimális mennyiségben legyen

(feldolgozás előtti hulladék minőségének ellenőrzése).

A komposztálás folyamatát döntően befolyásoló tényezők technológiailag jól szabályozhatók

(komposztálandó anyag minősége, C és N tartalma, aprózottsága és homogenitása, a

nedvességtartalom, a levegőellátottság, a hőmérséklet, a pH-érték)

A levegőellátás

A komposztálandó anyagkeverék darabos, fellazított szerkezete biztosítja az aerob viszonyok

fenntarthatóságát, a folyamat megfelelő levegőellátását. A laza szerkezet megőrzése

érdekében pl. zöld hulladék, nyesedék komposztálásánál az un. előaprítással kb. 15-30 cm

hosszú aprítékot kell előállítani. Az utóaprítás már homogénebb szerkezetű aprítékot

eredményezhet. A komposztálási folyamat során az anyagtömeget időszakonként át kell

forgatni vagy mesterséges levegőztetését meg kell oldani.

A megelőző aprítás és homogenizálás (keverés) részben a mikroorganizmusok szerves

anyagokhoz való hozzáférési esélyeit javítja, részben a különböző hulladék összetevők

keveredett, egyenletes elhelyezkedését biztosítja a komposztálandó anyagtömegen belül. A

túlzott mértékű aprítás - szecskázás - azonban kerülendő, mert az anyag összetömörödését

előidézve, kedvezőtlen mikrokörnyezet kialakulását eredményezheti. Az aprításnál

alkalmazott tépési technika a mikroorganizmusok nagyobb felületen történő megtapadását

segítik elő.

C/N arány

2

Az eredményes komposztáláshoz biztosítani kell a mikrobiológiai folyamat beindulásához

szükséges megfelelő tápanyag-összetételt, ami főként a C/N-arány beállításában nyilvánul

meg. Az optimális C/N-arány 30:1-hez (a kiindulási anyagra vonatkozóan ezt az arányt 25:1 -

35:1 közötti tartományban állítják be). A túl magas C/N-arány arra utal, hogy a nehezen

lebomló anyagok részaránya magas, az alacsony arány pedig a könnyen lebomló alkotók

túlsúlyát jelzi. Pl.: az aprított fa C/N-aránya 100:1 és 150:1 között van, míg a kerti hulladéké

20:1 és 60:1 között, a konyhai biohulladékokat pedig 12:1 ós 20:1 közötti C/N-érték jellemzi.

Néhány fontosabb nyersanyag C/N-aránya (átlagértékek):

- fakéreg 120:1

- fűrészpor 500:1

- papír, karton 350:1

- konyhai hulladék 15:1

- kerti hulladék 40:1

- lomb 50:1

- fű 20:1

Nagyon lényeges tehát, hogy a komposztálandó anyagok keverékének összeállításával a

szubsztrát megfelelő C/N-arányát hozzák létre. Indokolt esetben nitrogén, foszfor és

nyomelemek adagolására is sor kerülhet (pl. mezőgazdasági kultúráknál történő

komposzthasznosításkor).

A jobb komposztminőség, a biztonságosabb érés miatt sokszor adalékanyagok felhasználására

van szükség. Ezek felhasználásával javulhat a komposzt ásványi anyag tartalma, csökken a

tápanyagveszteség, szabályozható a pH, stb. Jellemző adalékanyagok: mész, kőporliszt,

agyag, bentonit, tőzeg, műtrágya, vér- és csontliszt, stb.

Víztartalom

Az egyik legfontosabb tényező a komposztálandó anyagtömeg víztartalma, ugyanis a

komposztálást megelőzően az apríték felületén kialakuló vízfilmben elhelyezkedő

mikroorganizmusok aerob körülmények között extracelluláris enzimekkel bontják le, illetőleg

alakítják át a szerves anyagokat. Az ideális nedvességtartalom alsó határa 30-40 m/m-%, felső

határa 60-65 m/m-%. Ezen határok között tartásához a komposztálandó anyagtömeg

rendszeres nedvességtartalom-ellenőrzését kell biztosítani. A nedvességtartalom csökkenése a

baktériumok tevékenységének intenzitását befolyásolja, ezáltal az érési folyamat lelassul, a

komposztálási idő megnövekszik; növekedése pedig anaerob irányba tolhatja el a rendszert.

pH-tartomány és hőmérséklet

A komposztálásban résztvevő mikroorganizmusok pH-tartománya 4-9 érték közé esik, savas

viszonyok esetén inkább a gombák, lúgos körülmények között pedig a baktériumok

tevékenykednek. A kedvezőtlen pH-viszonyok elkerülésére az aerob viszonyok fenntartása, a

többféle kiinduló komponens alkalmazása és jó homogenizálása, esetleg mész adagolása

szolgál.

- szalma (rozs, árpa) 60:1

- szalma (búza, zab) 100:1

- vágóhídi hulladék 16:1

- marhatrágya 25:1

- kommunális kevert biohulladék 35:1

3

A mikroorganizmusok életfeltételei a mezofil, illetőleg termofil tartományokban megfelelő

mikrokörnyezeti hőmérséklet fenntartását igénylik, ami a folyamat rendszeres hőmérsékletellenőrzését

teszi szükségessé.

A hőmérsékletmérés a komposztálási folyamat szabályozásának egyik fontos feltétele. Ezáltal

betekintést nyerhetünk a bomlási folyamatokba, mert a hőmérsékletalakulás jó kifejezője a

folyamatban résztvevő tényezők összhatásának (anyagminőség, levegőellátás,

nedvességtartalom, pH-érték). A bomló anyag és a külső környezet közötti állandó hőcsere

annál intenzívebb, minél nagyobb a két közeg közötti hőmérséklet-különbség és tömegéhez

képest minél nagyobb a bomló anyag környezettel érintkező felülete. Nagy a hőveszteség, ha

az anyagtömeg kevés vagy ha a nagy anyagtömegeket nagy felületű formákba (pl. keskeny,

hosszú prizmákba) rakják.

Figyelembe kell venni viszont azt is, hogy a tömeghez képest viszonylag kis felületek (pl.

kazlakba való összerakás) esetén az anyag gázcseréje csökken, a folyamat anaerobbá válhat.

Ilyenkor mesterséges levegőztetés válhat szükségessé vagy a szokásosnál többször kell

átforgatni az anyagtömeget.

Különösen hangsúlyozni kell, hogy a komposztálás egyik legfőbb feladata a hulladékokban

esetlegesen előforduló emberi, állati, növényi kórokozók elpusztítása. Ez a tartósan magas

hőmérsékleten végbemenő komposztálással érhető el. Ezért arra kell törekedni, hogy a

komposztálandó anyag egész tömege hosszabb időn (min. 14 napon keresztül 55○C-nál,

illetőleg min. 7 napon keresztül 65°C-nál) magasabb hőhatáson menjen át (ebben a termofil

fázisban a hőmérséklet a 70-75 °C-ot is elérheti). A magasabb hőmérsékleti átlagszint esetén a

lebomlás időtartama is csökkenhet.

Végtermék-kihozatal

A komposztálási végtermék-kihozatal függvénye a feldolgozandó hulladék összetételének és

az alkalmazott technológiának.

A gyakorlatban az anyagveszteségek a nedvesség és a szervesanyag-veszteségek, továbbá az

idegen anyagok (fémek, kő, műanyagok stb.) kiválasztásával adódnak.

A veszteségek mértéke függ a kiindulási nyersanyagok nedvességtartalmától, összetételétől és

idegenanyag tartalmától, továbbá attól, hogy a folyamatot milyen fázisában

(előrehaladottságában) szakítják meg. Ezért a komposztkihozatal mértékét csak

hozzávetőlegesen, tág határok között lehet megadni.

A teljes mértékben végrehajtott komposztálási folyamat erjedési, nedvességtartalmi és

idegenanyagok miatti veszteségei együttesen elérhetik az 50-60 m/m-% értéket, így

rendszerint maximum 40-50 m/m-%-os komposztkihozatallal lehet számolni. A nem

komposztálható szilárd maradékok (idegenanyagok) hulladéklerakón ártalmatlanítandók.

2. A KOMPOSZTÁLÁSI ELJÁRÁSOK VÁLTOZATAI

A komposztálási technológiának messzemenően igazodnia kell a helyi körülményekhez,

adottságokhoz. Kialakításakor figyelemmel kell lenni a feldolgozandó hulladékfajtákra, azok

mennyiségére, minőségére, keletkezési ütemére, a technikai és gazdasági lehetőségekre,

4

valamint arra, hogy milyen komposztféleségeket akarunk előállítani (friss komposzt, kész

komposzt, speciális komposzt).

A nagyszámú variációs lehetőség mellett - jelenleg kb. 30-40 komposztálási eljárást

alkalmaznak. Az üzemszerű komposztálásnál az általánosan használt részfolyamatok a

következők:

- nyersanyagok előkészítése,

- érlelés,

- komposztkikészítés (értékesítés érdekében).

Nyersanyag-előkészítés

A nyersanyag-előkészítés rendszerint aprítást, rostálást, esetenként az idegenanyag (pl. fém,

üveg, kövek, stb.) kiválasztását foglalja magában. Célszerű, ha a komposzt minél többféle

anyagból készül, ezek fizikailag, kémiailag és biológiailag jól kiegészítik egymást és ezzel nő

a komposzt felhasználási értéke is. Ezért az előkészítés során elkerülhetetlen a különböző

anyagok keverése, homogenizálása.

Érlelés

Az érlelés körülményeitől függően az eljárások három alapvető csoportba sorolhatók:

- nyílt rendszerű eljárások,

- részben zárt rendszerű eljárások,

- zárt rendszerű eljárások.

Nyílt rendszerű eljárás

A nyílt rendszerű komposztálásnál a komposztprizmákban előnyben részesítik a statikus

érlelési folyamatot, azaz a szerves maradékok természetes folyamatban, energiabevitel nélkül

bomlanak el, szemben a nagyobb műszaki ráfordítással járó dinamikus (gépi) komposztálási

rendszerekkel.

A nyílt rendszerű eljárásoknál az érlelési folyamat teljes egészében szabadtéri prizmákban,

halmokban megy végbe.

A legegyszerűbb változata az általában növényi eredetű, tág C/N-arányú, nem instabil és nem

rothadó nyersanyagokra használt passzív eljárás, mely statikus, passzív levegőzöttség mellett,

nagyméretű halmokban megy végbe. Az eljárás semmilyen mesterséges beavatkozással nem

jár (pl. átforgatás). Időigénye 6 hónap és 3 év közötti, a nyersanyagok, a halomméret, a

hőmérsékleti feltételek és a nedvességtartalom függvényében. Hátránya a lassú folyamat és a

nagy helyigény.

A prizmakomposztálási módszernél a nyersanyagokat háromszög vagy trapéz keresztmetszetű

prizmákba rakják és valamilyen rendszerességgel mozgatják, illetőleg átforgatják. Ezzel

egyben keverik is az anyagot. A folyamat paramétereit rendszeresen ellenőrzik (forgatásos

prizmakomposztálás).

A leggyakrabban alkalmazott módszer a zöld- és biohulladékok feldolgozására, az érlelési

időigény 5-6 hónap közötti. Mérsékelt gépesítettség - rendszerint mobil gépek alkalmazásával

- és jó folyamatszabályozás jellemzi ezeket a módszereket.

Ritkábban használatosak a mesterséges levegőztetést biztosító prizmakomposztálási

módszerek.

5

Zárt rendszerű eljárás

Zárt rendszerű eljárásoknál a teljes érlelési folyamatot alkalmasan kiképzett, zárt erjesztő

reaktorokban végzik. Megjegyzendő, hogy zárt rendszerű technológiával kifejezetten magas

költségigénye miatt csak kevés gyakorlati megoldás rendelkezik.

Részben zárt rendszerű eljárás

A részben zárt rendszerű megoldások az előérlelést (kezdeti mezofil fázis) zárt

erjesztőreaktorban, míg a hosszabb időtartamú utóérlelést nyílt téren oldják meg. Az

előérlelés, azaz a friss komposzt előállítása ezeknél a megoldásoknál néhány nap alatt

megtörténik. Az utóérlelést kényszerlevegőztetett rendszerrel valósítják meg. Ezek a

megoldások nagy energiaigénnyel járnak és a szennyezett levegőt bioszűrőkön átvezetve kell

tisztítani. Ezeknél az üzemeknél az aprítási és rostálási műveleteket rögzített berendezésekben

végzik, így az összes anyagot nagy belső szállítási ráfordításokkal kell mozgatni.

A gyakorlatban a nyílt és a részben zárt rendszerek széles körben, a zárt rendszerek -

elsősorban a magas beruházási és működtetési költségek miatt - ritkábban alkalmazottak. A

részben zárt és zárt rendszereknél alkalmazott érlelőreaktorok (forgó hengerek, vertikális és

horizontális kamrák, alagutak stb.) az anyag keverését, intenzív levegőztetését,

nedvességtartalmának és hőmérsékletének szabályozását rendszerint részben vagy teljesen

automatizáltan biztosítják. A mozgó reaktorok építési költsége jóval nagyobb mint az

egyszerűbb álló rendszerűeké, azonban lényegesen nagyobb teljesítőképességűek.

Az ilyen gépi komposztálási megoldások a műszaki kivitel igényessége és bonyolultsága, az

épületigény, valamint az építési és üzemeltetési költségek nagysága miatt rendszerint nagyobb

régiók nagykapacitású üzemei számára javasolhatók.

A nyílt rendszerű eljárások néhány hátránya - nagy területigény, nagy kézi munkaerőigény, az

érlelési folyamat körülményes kézbentarthatósága - ellenére az egész kis (néhány ezer

tonna/év) kapacitásoktól a nagykapacitású (több tízezer tonna/év) létesítményekig egyaránt jól

alkalmazhatók azzal, hogy különös figyelmet kell fordítani az előírt technológia fegyelmezett

betartására.

A viszonylag egyszerű, alacsony költségigényű, jól gépesíthető eljárással jó minőségű

végtermék állítható elő.

Végtermék csomagolása

A megfelelő minőségű, tisztaságú komposzt előállításához (minőségjavító adalékolás,

idegenanyag eltávolítás) a végtermék kiszerelése, kikészítése szükséges. Ez rendszerint a

komposzt rostálását, mágneses vaskiválasztást és légosztályozó tisztítását, esetenként

csomagolását (zsákolását) foglalja magában. A kész anyagot a szezonális értékesítési

lehetőségek miatt rendszerint hosszabb-rövidebb ideig tárolni kell. A kész komposztot nagy

tömegekben, a tömegekhez képest kis halom formákban célszerű tárolni, lehetőleg fedett

területen. Itt meg kell akadályozni a csapadékvíz hozzáfolyást és a szél általi elhordást. Friss

komposztot csak folyamatos értékesítés esetén állítanak elő, tárolását az üzemen belül kerülni

kell.

Problémát jelent a megfelelő minőségű, piacképes termék előállítása (fontos a garantált

minőség folyamatos biztosítása), a laza talajszerű végtermék szállításérzékenysége, valamint a

lerakást igénylő maradék ártalmatlanítási igénye. Az eljárás gondos anyagelőkészítést és

anyagkiválasztást követel meg.

6

A komposztálás különösen előnyösen alkalmazható a települési hulladék zöldhulladékösszetevőinek

és a biohulladéknak a feldolgozására, ahol a kezelendő anyag szervetlen és

nehezen lebontható maradékokkal csak csekély mértékben szennyezett, biológiailag könnyen

kezelhető, homogén alkotókból áll. Ez esetben az ártalmatlanítandó maradék mennyisége

átlagosan 10-15 m/m-%-ra tehető (biohulladék kezelésekor).

A zöld- és biohulladékot komposztáló üzemek rendszerint az egyszerűbb nyílt rendszerű

prizmás eljárásokat használják, hatékonyak és jól gépesíthetők, az előállított komposzt

talajjavítási, kert- és parképítési feladatokhoz kiválóan felhasználható, egyenletes minőségű.

A technológiák lehetőséget biztosítanak víztelenített kommunális szennyvíziszap

feldolgozására is.

3. KOMPOSZTÁLÁSI MŰVELETEK

A jó minőségű komposztálás lényeges előfeltétele a kiindulási anyagok intenzív keverése. A

zöldhulladék minden fajtáját a beszállításnál válogatás nélkül kell üríteni, kivéve azokat a

hulladékféleségeket, amelyek beszállítási mennyisége évszakonként - erősen változó (pl.

vágott fű és faágak, gallyak). Ezeket a rendkívül eltérő C/N-arányuk miatt célszerű külön

tárolni és igény szerint adagolni, bekeverni. Ezzel a módszerrel kora nyáron a fű arányát a

kívánt max. 30%-ra lehet korlátozni, így biztosítható, hogy a komposzt összetétele az

évszaktól függetlenül állandó legyen. További keverést tesz lehetővé az aprítógép mobil

homlokrakodóval (markoló fogóval ellátva) történő adagolása.

Ez a rakodótéren elhelyezett nyersanyagot váltakozva és megfelelően adagolva szállítja az

aprítóba, módot adva fű és faforgács szükség szerinti menet közbeni beadagolására is. Az

anyag aprítása során tovább keveredik. A végleges keverés a markoló segítségével a prizmák

kialakításánál történik.

Könnyű felrázassál elősegíthetjük a végleges prizmaforma kialakítását az alábbiak szerint:

• a tömörödések az aprító nagy kihordási sebessége miatt megszűnnek,

• a kidobott anyag ferde rétegződése miatt az anyag átkeveredik,

• a prizmaforma magassága és szélessége optimálisan alakítható.

A keverési művelet mobil rendszerű, keverőcsigákat alkalmazó keverő, homogenizáló

berendezésben is végezhető (ezt a berendezést rendszerint kommunális szennyvíziszap

bekeverésénél alkalmazzák).

Az érlelést megelőző aprítás célja az érlelési folyamat gyorsítása. A helyes technika döntő

jelentőségű, hiszen az aprítás foka és minősége a munkafolyamat további lépéseit

meghatározza. Aprításnál cél az, hogy a mikroorganizmusoknak a prizmában lehetőség

szerint minél nagyobb érintkezési felületet biztosítsunk, ezért a sima, forgácsszerű vágás nem

kívánatos. Az anyagokat kalapácsos aprítóban aprítva a fa részek hosszirányban rostjaikra

szakadnak, így biztosítják a kívánt gyapjúszerű, bolyhos felületszerkezetet, maximális

felülettel.

A durva aprítás előnyösebb a finom aprításnál. Arra kell törekedni, hogy kb. 30%-ban ún.

nagyolt, tépett és nem szecskázott felületű darabok keletkezzenek, tehát a felrostozódott

fadarabok 30-60 cm között legyenek. Ez az aprítási méret felelős a prizma megfelelő jó

szellőzéséért. Ezzel az előaprítással a prizmában stabil kötési szerkezet érhető el, amely az

érlelés során önmagát szabályozza és funkcionál további műszaki beavatkozás nélkül.

Intenzívebb aprításnál a prizma gyors tömörödése miatt - már rövid idő után a levegőkeringés

megszakad és megszűnik a szükséges oxigénellátás.

7

Ahhoz, hogy az aerob folyamat ne csapjon át anaerobbá, szükség van a prizma átforgatására.

Az ezt végző átforgató gép átrakószerkezetei további aprítást végeznek, amelynek

következménye a prizma gyorsabb összeesése és ez az oxigénellátás megszakadásának

felgyorsulásával jár együtt.

A szelektív gyűjtés alkalmazásával a települési szilárd hulladék biohulladék tartalma (konyhai

és részben kerti hulladékok) kitűnő komposzt alapanyagként vehető számításba (ez a szerves

maradék esetünkben a települési szilárd hulladék 30-35%-át teszi ki).

A bio- és a zöldhulladékok nagyon különböző lebomlási tulajdonságokkal rendelkeznek.

Ezeket a szerkezet, a nedvességtartalom és a tápanyagviszonyok határozzák meg. A

komposztálás alatt a zöldhulladék hajlamos a kiszáradásra, míg a tisztán biohulladék inkább

az elnedvesedésre és az anaerob bomlásra. Keverésük révén ezek a tulajdonságok ideálisan

kiegészítik egymást. Az intenzív lebomlás kedvezőbb. A lebomlás irányítása során a fő

feladat az, hogy a különböző összetevők pozitív tulajdonságait hasznosítani lehessen.

A zöld- és a biohulladékot le kell mérni és külön tárolni. A kiindulási anyagokból a zavaró

idegen anyagokat vagy kézzel kell kiválogatni, vagy gépi úton eltávolítani (rostálás). A

zöldhulladékot mobil aprítógéppel kell aprítani és szálirányban szétforgácsolni (kalapácsos

aprítógép).

A biohulladékot markoló segítségével össze kell keverni az aprított zöldhulladékkal. A

keverési arány a kiindulási anyagok összetételétől függ. Általában az optimális keverési arány

1:3.

Lényeges különbség a zöldhulladék és a biohulladék komposztálást megelőző előkezelése

között, hogy a biohulladékot a szelektív gyűjtést követően minden esetben - tekintettel annak

jelentős idegenanyagokkal való szennyezettségére kézi válogató szalagon kell átbocsátani,

hogy a darabos szennyezőket, idegen anyagokat (műanyagok, üvegek, papír stb.) az

alapanyagtól elkülönítsék. Ez a feladat a szelektív gyűjtésnél szükségszerűen kiépítendő

utóválogató egység egyik válogató vonalán elvégezhető vagy a komposztálást végző telep

saját válogatóvonalán teljesíthető. Erre azért van szükség, hogy a nyersanyag jó minőségét

biztosítsuk és a kész komposzt utótisztítási feladatát egyszerűsítsük. A kevert hulladékot

trapéz keresztmetszetű prizmákba rakják, ahol a természetes érlelési folyamat végbemegy.

Alkalmazható az ún. „vándorló trapézprizma” is, amelyet nem egy menetben raknak fel,

hanem rétegesen. Minden egyes újonnan felrakott réteggel „vándorol” a prizma a

komposztáló területen. Ennek előnyei a kis helyigény, a csekély műszaki ráfordítás és

eszközhasználat, valamint az egyszerű kezelés.

A prizmákat kb. 3 hónap elteltével utóaprítják és átrakják. Az átrakást markológéppel végzik.

Az átrakás szükségességét meghatározzák: a prizmahőmérséklet alakulása, az összetétel és az

időjárás. Az így most már teljesen összekevert anyagot trapéz keresztmetszetű prizmákban

tovább érlelik. Körülbelül egy hónap múlva lehet a kész anyagot rostálni és értékesíteni.

A komposztálási folyamat utolsó munkafázisa a rostálás, amelynek célja:

• homogén szemszerkezetű komposzt előállítása,

• szervetlen idegen anyagok (pl. fém, üveg, kő, műanyag) eltávolítása.

A vibrációs, a hullámhálós és a dobrendszerű rosták közül a forgó dobrostákat részesítik

előnyben a következő hasznos tulajdonságaik miatt:

• nagy hasznos rostálófelület, tehát nagy teljesítőképesség;

• jó öntisztulás a beépített kefehengerek miatt, tehát nagy működési biztonság nedves anyag

esetében is;

8

• nem érzékeny az idegen testekre (pl. kő, fém), tehát alacsony javítási költség;

• nem szükséges sík helyszín, mindenfajta terepen felállítható;

• gyors rostacsere lehetséges a különböző komposzt szemcsenagyságokhoz, flexibilis

illesztési lehetőség.

A dobrostán a hálósűrűség 15-40 mm között változhat. Túlnyomórészt a 20 mm-es rostát

alkalmazzák. A dobrosták többsége mobil kivitelű, hasonlóan az aprítógépekhez.

A komposztálás után a rostán még fennmaradó szerves részeket (pl. hosszabb fadarabkák) a

kész komposzttól elkülönítve, egy új prizmához, mint „oltóanyag”-ot hasznosítják. Ez az

oltóanyag olcsó és hatásos komposztgyorsítónak bizonyul a lebomlási folyamat kezdeti

szakaszában. A kielégítő rostálási teljesítményhez a megfelelő rostálási technika mellett

érintetlen és egészséges prizma szükséges. Meleg és száraz prizmák jobban rostálhatók mint a

nedves, éppen kihűlt prizmák. A kedvező rostálási időpont nagyban függ az eljárástól és nem

lehet általánosítani. Rostálni minden időben lehet - fagyban, esőben, hóban - egész éven át.

Maga az átrostált komposzt a megmaradó saját hő következtében alig érzékeny az időjárás

változásaira.

Az említett komposztálási eljárás módot nyújt víztelenített kommunális szennyvíziszap kevert

feldolgozására is. A tapasztalatok szerint a 70-75%-ra víztelenített kommunális

szennyvíziszap keverhető az aprított zöldhulladékkal. A pontos keverési arányt, a korábban

elmondottak figyelembe vételével, a nyersanyagok vizsgálati eredményei alapján lehet

beállítani. A technológia műveleti elemei azonosak az előzőekben ismertetettekkel. Ilyenkor

azonban rendszerint háromszög keresztmetszetű prizmákat építenek, amelyek rendszeres -

általában heti gyakoriságú forgatását komposztforgató géppel végzik.

Prizmaformák

Az érlelési folyamat különböző prizmaformákban megy végbe. Az alkalmazott

prizmaformák:

• szőnyegszerű prizma,

• háromszög keresztmetszetű prizma,

• trapéz keresztmetszetű prizma,

• táblaprizma.

Trapéz keresztmetszetű prizmák

10,00 m

9

A szőnyegszerű prizma vízszintes rétegekben, nem behatárolt méretekkel kialakított felülete

beszállító járművekkel járható. Ebből következik a prizma jelentős tömörítettsége és az

átrakógéppel végzett aprítási és forgatási munka gyenge hatásfoka. Emiatt ezt a formát egyre

ritkábban használják. A többé-kevésbé háromszög keresztmetszetű prizmát általában a gép

formázza és telepíti. Az alkalmazott gép kidobási magasságától függően a prizma magassága

elérheti a 2 métert is. A prizma aljzata rendszerint 3 m, hogy a kapható átrakógépekkel

telepíthető legyen.

Az ilyen prizmákat gyakran át kell rakni, ami jelentős gépparkot igényel. A prizma

keresztmetszetét vizsgálva - a nagy felületi réteg miatt - a teljes térfogat kb. 40%-a nem vesz

részt a folyamatban. A behatárolt biológiai aktivitás alapján az elégtelenül felmelegedő

felületi rétegben (0,3 m) csak nehezen lehet megvalósítani a gyommagvak

csírázóképességének csökkentését és roncsolását.

A külső felület és a magfelület közötti kedvezőtlen arány miatt ez a prizmatípus érzékenyen

reagál az időjárás változásaira. Csekély víztároló képessége magában hordozza a gyors

kiszáradás vagy el vizesedés veszélyét, sőt igen kedvezőtlen helyzet alakulhat ki nagy esőzés

idején.

A vizet át nem eresztő réteg az iszapos vizet az oldalakról levezeti a prizma aljzatához, ami

elvizesedéshez vezet. Ezért a háromszög keresztmetszetű prizma elhelyezésénél tekintettel

kell lenni a szivárgó víz kialakulására és ennek elhárítását a terület építészetileg megfelelő

kialakításával kell kiküszöbölni. A prizma területigénye a közlekedő utakat is figyelembe

véve az aprított anyag m3-eként 1,83 m2, amely elegendő nagyságú és a közlekedő utak

elhagyása nélkül is csak 1,2 m2/m3-re csökkenthető.

A trapéz keresztmetszetű prizma 8-12 m talpszélességű, rézsűs kialakítású és kb. 2,5 m

magasságú. A prizma méreteit a komposztanyag összetételének és a helyi klíma feltételeinek

függvényében lehet optimálisan kialakítani. A prizma magassága csapadékban gazdag

területen pl. 3 méterig is emelkedhet, illetőleg csapadékszegény területen 2 méterre

csökkenhet.

A prizma - a háromszög keresztmetszetű prizmával ellentétben - markolóval telepíthető

anélkül, hogy az a prizmát bejárná (a hulladékon közlekedne). A prizma 0,42 m2/m3-es

átlagos területigénye majdnem negyede a háromszög keresztmetszetű prizmáénak. A nagyon

kicsi felületi réteg az összes térfogatnak mindössze 17%-a és ideális feltételeket kínál a

gyommagvak csírázóképességének csökkentésére.

A kis felületi réteg ugyanakkor nagy stabilitást biztosít az extrém időjárási hatások ellen. A

prizma nagy víztárolási képessége kapcsolatban van az érlelési intenzitás nedvességtől függő

önszabályozó rendszerével. Csapadék miatti kimosódás és szivárgó nedvesség jól épített

prizmánál nem fordul elő.

Szivárgó víz (csurgalék víz) a természetes rothadási folyamatban (pl. erdőben) nem

keletkezik, a természet nem termel hulladékot. A szakszerűen irányított komposztálásnál

ugyancsak nem kell számolni szivárgó víz keletkezésével.

Háromszög keresztmetszetű prizmák

10

Szivárgó víz keletkezésére az alábbi lehetőségek adódhatnak:

• Abban az esetben, ha a prizma túl lapos, a fölösleges csapadékvíz beszívódik a prizmába (a

felület és a térfogat aránya!). Itt a szerves szennyezőanyagok is koncentrálódnak és a

prizma alján kilépnek.

• A prizma oldalfelületén lefutó csapadékvíz nem szivárog be. Ennek oka lehet az, hogy a

felület tömörödött vagy a prizma mélyedésben került elhelyezésre. Ennek következtében a

víz oldalirányban lefut a prizma lábához, a prizma vízben áll, ami anaerob folyamatot indít

el.

• A prizma anyagának magas a nedvességtartalma, rossz a keverési arány vagy túl finom az

előaprítás. Ezek mind anaerob bomlási folyamathoz vezetnek. így a szennyezőanyagokkal

telített eljárásvíz kilép a prizma lábánál.

A szivárgó víz keletkezése elkerülhető az alábbiak betartásával:

1. A komposztálandó anyag kb. 70%-a nagy és max. 30%-a finom frakciójú legyen. A

nagyobb méretű anyag alatt gallyat, fadarabokat, kerti sövényt, bozótot, a finom

frakciójú anyag alatt füvet, konyhai maradékot stb. értünk.

2. Az aprítás helyes mértéke szükséges előfeltétel a nagy pórustömeg biztosításához

(levegőellátottság). Meghatározó a helyes aprítási technika.

3. A prizmamagasság az időjárási viszonyoktól (esőben szegény vagy esőben gazdag

terület) és a felület csökkenésétől függően változik. A prizma formáját úgy kell

megválasztani, hogy a felület és a térfogat aránya a lehető legkisebb legyen. A prizma

ideális formája a trapéz és ennek magassága 2,5-3,0 m. Ezen felül a trapéz formájú

prizma még nagy vízszintes fedőfelülettel rendelkezik, amely a csurgalékvíz

felvételére alkalmas.

Komposzt-típusok

A szerves hulladékok lebomlásának előrehaladottsága szerint az alábbi komposzttípusok

különböztethetők meg:

• friss komposzt (a lebontás folyamata még nem fejeződött be, fertőzőképessége nincs, az

érlelési idő kb. 4-6 hét);

• kész komposzt (a lebontás folyamata befejeződött, fertőzőképessége nincs, az érlelési idő

kb. 5-7 hónap);

• speciális komposzt (különböző érettségű komposztok különleges adalékanyagokkal, pl.

mész, vér- és csontliszt, algaliszt, agyag, homok, kőzetliszt).

4. A KOMPOSZT MINŐSÉGI PARAMÉTEREI

A komposzt biológiai jellemzői:

• szerves összetevőket tartalmaz,

• fertőzőképessége nincs,

• kórokozóktól mentes,

• gyommagvaktól mentes,

• érettségi foka.

11

Kémiai jellemzői:

• pH-érték

• fontosabb tápanyag-összetevők (N, P, K)

• nyomelemtartalom (kalcium, magnézium, bór)

• C/N-arány

• mésztartalom

• nitrogénmegkötés

• sótartalom

• nehézfémtartalom.

Fizikai jellemzői:

• szemcseméret (finom szemcse 8 mm alatt, közepes szemcse 8-20 mm között, nagy szemcse

20 mm felett),

• struktúra-stabilitás (eróziógátlás),

• víztartalom,

• idegenanyag-tartalom,

• tárolhatóság.

A komposzt minőségét alapvetően a kiindulási anyagok minősége, a bomlás jellege határozza

meg. A minőséget tehát befolyásolja, hogy a komposztálást a hulladék milyen bomlási

szakaszában állítjuk meg, azaz hogy a komposztot friss vagy érett állapotban értékesítjük.

A talajban elhelyezett komposzt egyrészt tápanyagforrást jelent a növények számára, másrészt

hozzájárul a talajszerkezet javításához (levegőellátottság) és a talajban lezajló oxidációsredukciós

folyamatokhoz.

A komposztok agronómiai hatékonyságát adott talajtípuson minden esetben üzemi trágyázási

kísérletekkel lehet meghatározni.

Az előérlelésből származó friss (nyers) komposzt felhasználása során lényeges szempont,

hogy az anyagban lezajló további átalakulási, bomlási folyamatok miatt a levegővel való

érintkezést biztosítani kell. Ezért felhasználásánál csak a közvetlenül a talajfelszínre

felhordás, illetve kismélységű bedolgozás jöhet szóba. A kész komposztnál fentieknek nincs

jelentőségük.

A komposzt, mint talajjavító anyag fontosabb felhasználási lehetőségei:

• szántóföldi növénytermesztés (kapásnövények, gabonafélék, takarmánynövények, rét- és

legelőgazdálkodás),

• gyümölcs- és szőlőtermesztés,

• erdőgazdaságok (faiskolák),

• dísznövények termesztése (kertészetek),

• zöldterületek, parkok létesítése és fenntartása,

• eróziós károk csökkentése,

• talajjavítás (savanyú és homokos talajok),

• rekultivációs munkák (hulladéklerakók, meddőhányók, vízvédelmi töltések stb. takarása).

12

A komposzt hasznosításához szükséges minőségi elvárások:

• magas szervesanyag- és növényi tápanyag-tartalom,

• alacsony idegenanyag tartalom (üveg, fém, műanyag, kő, gumi stb.),

• higiénés vonatkozásban kifogástalanság és jelentéktelen toxikusanyag-tartalom (főként

nehézfémek).

A komposzt értékesíthetőségét javítja, ha előállítása során minőségjavító adalékokkal keverik

(pl. mész, szerves trágya, műtrágya)

Hidraulika szivattyú

A minap észrevettem, hogy csepeg a hidraulika folyadék  traktorból. Nagyon nagy figyelmet fordítok a gépek műszaki állapotára. Ugyanis amik...