2017. november 16., csütörtök

Vöröshagyma, lilahagyma

Gyerekkoromban ciki volt, ha valakinek hagymaszaga volt. Vagyis a lehellete hagymaszagot árasztott. Ezért nem volt divatos fogyasztani. Ez a friss hagymára volt igaz. Ezért az uzsonnába sosem kértünk hagymát.

Ma már tudjuk, a jellegzetes íz-, illatanyagot az allilszulfidok okozzák. Ezek párolással,  sütéssel eltűnnek.

A hagyma a nyugati társadalmakban is és hazánkban is fontos összetevője ételeinknek. Nem sok hagyományos recept van, amiből kimaradna.

Termesztése is viszonylag egyszerű, kezdő kertészként az első zöldségnövények közé sorolható, amivel megpróbálkozhatunk.

Kétéves és egyéves termesztése ismert. Egyévesen dughagymákról szaporíthatjuk. Jól előkészített talajba, kellő tápanyagutánpótlás mellett duggatjuk le a hagymácskákat, úgy, hogy csúcsi részükkel felfelé nézzenek, és éppen hogy kilátsszanak a pikkelylevelek csúcsai. Tavasszal ültetjük, áprilisban.

Mire kell figyelnünk a termesztés során?

A hagyma gyomnevelő növény, rendszeresen kell gyomlálnunk. Környezettudatos kertész nem használ gyomírtószereket, de tudni érdemes, hogy számos gyomírtó létezik, amit hagymában lehet használni.

A hagyma sekélyen gyökeresedő növény és mint ismeretes főgyökere nincsen. Ezek miatt rendszeresen öntözzük különösen száraz nyarakon hálálja meg a vizet.

Ősszel amikor leszáradnak a levelei és már elérte a kellő méretet a hagymája, kihúzhatjuk a földből. Várjuk meg, amíg a töve teljesen leszárad, ekkor egy csonkkal együtt levághatjuk a száraz részt.

Zöldhagymát is termeszthetünk szinte egész évben, ehhez is dughagymát használhatunk. Sokkal hamarabb szedhető és nagyon ízletes, egészséges.



Kellemes kertészkedést kívánunk!

Endrődy Kert

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

An Apple a Day